2012. december 6., csütörtök

Sziasztok! :)

Először is bocsánat hogy sokáig nem írtam de  általában nagyon fáradt voltam. Csütörtök van, és December 6.-a ami azt jelenti hogy mikulás napja van. :) Budapestre, zuglóba a mikulás elhozta a havat is, ami nagyon jól jött :) Legközelebb  a hétvégén tudok zenéket mutatni, de ma inkébb irok, viszonylag sokat. :)

Hétfőn voltam röpizni, és tök jó volt. :) Előtte pedig 7 órám volt, amin pedig eléggé elfáradtam, mert sok információt adtak át a tanárok. Viszont csak  9re kellett mennem mert az 1. órám elmaradt. A 2. órában pedig hiányzott a történelem tanárunk, ezért elég lett volna ha 10-re megyek be, de sajnos a tanár hiányzása nem volt előrelátható.

Kedden csak 6 órám volt. Utána hazamentem, tanultam, zenét hallgattam. Utána külön matekom volt.
A keddi nap unalmas volt, nem tul sok izgalmat tartogatott. Bár akkor leesett az első hó.

Szerdán unalmas és hosszú napom volt. Suli után hazajöttem, és eldőltem mint egy zsák krumpli. Persze tanultam is egy keveset, de azon az estén szinte csak feküdtem.

Csütörtökön, vagyis ma drog prevenciós nap volt az osztályunkban, amint a drogok hatásairól beszéltünk. Szerintem érdekes feladatok voltak, és új információkkal gazdagodtam. Később elmentünk az új önkéntesmunka helyemre, ami egy idősek otthona, ahol beszélgetni fogok idősekkel, segítek teríteni, vacsoráztatni. Nagyon örültek hogy mentünk, mindenki nagyon kedves volt. Amint kijöttünk a nyakunkba szakadt egy nagy havazás :) Nagyon vicces volt.

Mára ennyi lettem volna. Szép estét nektek.

Dóri :)

2012. december 2., vasárnap

Sziasztok! :))

Bocsánat hogy 2 napig nem írtam, de elég hosszú napjaim voltak. De most visszatekintve leírom nektek, hogy mi volt, és milyen. :)

Pénteken egy programot tartottunk az iskolában az 5. és 6. osztályosoknak. A neve az volt hogy Kalandtúra, és logikai feladatok segítségével kellett megtudniuk a gyerekeknek a titkos kód betűit. 4 feladat  volt, mindegyikre 15 perc állt rendelkezésükre. Ezekből a betűkből egy szót kaptak ami a "Csapadék" volt. Mint tudjuk ennek több jelentése van. December 10.-ig kell leadniuk egy szótárcikket, ennek a szónak a jelentéseiről, eredetéről. A másik feladatuk az, hogy  azokból az információkból, amiket megszereztek a feladatok alatt, össze kell tenniük egy gyémántlopás történetét.
Én csapatos ifi voltam, vagyis kísértem a csapatomat egyik feladattól a másikig, emellett pedig 2 darab folyosói feladatot adtam nekik, amik inkább matekos témájú volt. Nagyon ügyes csapatom volt, bár az összedolgozással voltak némi gondjaik. Nem minden feladatot tudtak megoldani, mert azért voltak elég nehezek is, amiket én sem tudtam volna megoldani ilyen kevés idő alatt. 4 fiú volt a csapatomban. Nem voltak kis angyalok, sőt, borzalmasan rosszak voltak. Verekedtek, kiabáltak, és kockák voltak. :) De a végére megbékéltek velem, és egymással is. Én nagyon jól éreztem magam :)

Péntekre szántam nektek néhány dalt is :)
Nemtudom mennyire szeretitek a James Bond filmeket. Én a filmeket nem annyira de a filmek dalait nagyon szeretem. A pénteki zenekínálatom James Bond filmek zenéjeiből áll. :) Remélem tetszik nektek.

Az első a legújabb film főcímdala, a skyfall, amit Adele énekelt el.
https://www.youtube.com/watch?v=DeumyOzKqgI

A második egy Chris Cornell által felénekelt dal.
https://www.youtube.com/watch?v=nxAm8Y1w6BI

A harmadik dalt pedig Tina Turner előadásában hallhatjátok :)
https://www.youtube.com/watch?v=mOgFS6AYoVc


Szombaton, nekem nem volt tanítás, így reggel viszonylag sokáig aludtam. Elmentem a "Leves" nevű helyre anyukámmal, ahol egy pohárba kapsz levest, mellé pedig grillezett szendvicset. Nagyon finom, és bulis dolog ott enni. Igaz, ez ilyen utcán evős hely, de a hidegben a meleg leves igazán átmelegít. :) A szendvics pedig a legfinomabb amit valaha ettem. :) Később elmentem az idei szalagavatóra, ahol a legjobb barátnőm is táncolt, mert a barátja végzős, és felkérte táncolni. Megkért hogy segítsek neki a ruhájával, aminek én nagyon örültem. Nagyon csinos volt, és nagyon szépen táncolt. El voltam ámulva. Mivel szerintem nagyon aranyosak együtt most pár szerelmes számmal fejezném be a mai posztomat. :)

Az első egy viszonylag régi szám, de szerintem nagyon szép, és én nagyon szeretem. :)
https://www.youtube.com/watch?v=qi7Yh16dA0w

A második pedig szerintem egy nagyon fülbemászó és jó dal. Én ezzel búcsúzom ma.
https://www.youtube.com/watch?v=9I9Ar6upx34

Legyen szép napotok, és érezzétek jól magatokat ezen a kicsit borús vasárnapon. :)

Dóri :)

2012. november 29., csütörtök

Sziasztok! :)

Először is bocsánat hogy ilyen későn ,és ilyen röviden nyilatkozom ma, de nagyon elfáradtam, és leragadnak a szemeim.

Másrészt: Holnap nem biztos hogy tudok írni, mert titkos  programon kell részt vennem, amit holnap vagy szombaton mindenképp leírok.

Na és a lényeg. Ma csak néhány dalt mutatok, és megyek is aludni :)

Este nem nagyon szeretek pörgős számokat hallgatni, ezért most lassabb, andalítóbb zenéket mutatnék. :) Ezt a számot sok sok éve hallgatom, és nagyon szeretem. Kicsit szomorú, de ha nem figyeltek a szövegre, csak hallgatod, és relaxálsz, akkor jó hatással lehet rád. :)
https://www.youtube.com/watch?v=7NJqUN9TClM

Másik ilyen jo kis esti zene amit ma mutatnék az egy Adele dal, amit épp tanulgatok, és nagyon tetszik :)
https://www.youtube.com/watch?v=LLoyNxjhTzc

Mára az utolsó egy másik Adele dal, amit szintúgy tanulgatok, és ez is nagy kedvencem.
https://www.youtube.com/watch?v=RDRwqTNLGDs

Sajnálom hogy csak ilyen keveset írtam ma, ígérem kárpótollak titeket valamivel. :) Holnap még nem tudom hogy jutok-e blog közelbe, ha igen írok, ha nem, akkor viszont szombaton olvashattok tőlem egy hosszabb beszámolót.

Szép estét nektek, és álmodjatok szépeket! :)

Dóri :)

2012. november 28., szerda

Sziasztok! :)
Tök jó napom volt. :) Volt egy egész hosszú beszélgetésem egy kedves ismerősömmel,ami nagyon jó volt, és örültem hogy így történt. Sok fontos dolgot tudtam meg :)

Ma csak 1-2 dallal leplek meg titeket, inkább a vicces dolgokra, vicces használati tárgyakra fordítanám ezt a posztot.

Ma szinte egész nap ez a dal van a fejemben, és nagyon szeretem. Kicsit szomorú, de nagyon szép hangja van a lánynak. :)
https://www.youtube.com/watch?v=rtOvBOTyX00&feature=g-vrec

Másik mostani kedvencem Bruno Mars, aki szerintem nagyon tehetségesénekes, de nem nagyon szeretem a számait. Ezt a számát nagyon szeretem, és remélem nektek is tetszeni fog :)
https://www.youtube.com/watch?v=ootOavq5Bus

Most áttérnék a tárgyakra. Először egy olyan dolgot mutatnék ami szerintem nagyon vicces, és ötletes. Instant hó. :)
http://bigyoshop.hu/?q=products/show/instant-ho

Van olyan ismerősötök, aki nagyon horkol? Mit szólnátok egy ilyen kütyühöz amivel mindez megakadájozható? :)
http://bigyoshop.hu/?q=products/show/horkkesztyu

Mit szólnátok egy olyan háziállathoz akinek nem kell se terrárium, se fekhely, se akvárium?! Nem kell etetni, itatni és sétáltatni sem. :) Csak levegő és hélium kell neki. Na meg persze elemek. :)
http://bigyoshop.hu/?q=products/show/taviranyitos-repulo-bohochal

Nem tudom hogy vagytok a növényekkel, de én szeretem őket. Főleg az olyanokat amik valahogy különlegesek. Már mutattam nektek konzerv növényt, egy újabb ilyet mutatnék. Szerintem ez is jópofa :)
http://bigyoshop.hu/?q=products/show/husevo-noveny

Köszönöm hogy elolvastad, remélem tetszett!  :)
Szép estét!

Dóri :)




2012. november 27., kedd

Sziasztok! :)
Nagyon szép délutánt mindenkinek. Sok mindennel készültem nektek. Először a zenékkel kezdeném.

Nézegettem a különböző videókat a youtube-on, és rábukkantam egy szerintem nagyon édes videóra! :) Egy apuka és a kislány énekel benne. Nem állitom hogy ők az év hangjai, de szerintem nagyon aranyosak, és én szivesen hallgatom őket. :)
https://www.youtube.com/watch?v=L64c5vT3NBw

Tőlük szeretnék mutatni még egy dalt, ami szerintem jobb, mint az utóbbi.
https://www.youtube.com/watch?v=mNom3ziqxy8&feature=relmfu

Továbbiakban ismertebb énekesekről mutatnák nektek klipeket.

 Egy időben nagy kedvencem volt Elton John, akitől ez a szám volt a kedvencem. :)
http://www.youtube.com/watch?v=mBCVEcjScTQ

A zenei ízlésem általában hangulat függő. Ha szomorú vagyok lassabb dalokat halglatok, viszont van hogy bulizós kedvem van, és ilyenkor ilyesmiket szoktam hallgatni mint a következő szám.
http://www.youtube.com/watch?v=eeudcFVYiPc

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én nem szeretem a telet, csak ha havazik. Ilyen lucskos, hideg időben nagyon visszakívánom a 40 fokos hőséget, és a nyarat, a strandolást. Ilyenkor általában ezt a dalt hallgatom rongyosra, és akkor egy pár hétig át jár a meleg :) 
http://www.youtube.com/watch?v=5EVhiBGvVFc&feature=fvwrel

Na és a meglepetés amit tegnap ígértem.

A barátaim szerveztek nekem egy koncertet, aminek én nagyon örültem, és itt is szeretném megköszönni nekik. Ebből a koncertből itt szeretnék megosztani először 1 részletet, viszont túl nagy a file, ezért addig is szeretném megmutatni nektek a ki mit tudon készült felvételemet :)
https://www.youtube.com/watch?v=jrqGgq7wwek

Szép estét nektek!

Dóri :)


2012. november 26., hétfő

Sziasztok! :)
Mindenkinek nagyon szép, és kellemes délutánt kívánok! :) Milyen volt a suli és a munka? Remélem jól telt a napotok :)

Ma nem sokat tudok írni, mert nem otthon vagyok, de 1-2 dalt szívesen megosztanék veletek. Először is egy elég régi számot mutatnék nektek, amit én nagyon szeretek, és ha rossz kedvem van, ez a dal felvidít.
http://www.youtube.com/watch?v=d-diB65scQU

A mai 2. dal, egy olyan lánybandától származik akik a 2012-es olimpia záróünnepségére újra összeálltak. Nekem nagyon tetszenek a dalaik. Megéri őket hallgatni.
http://www.youtube.com/watch?v=VsNbhwSXDB8

Mivel zenével már el vagytok látva, megmutatom nektek az eddigi kedvenc növényemet. Konzerv chili. Nekem olt rózsamagokkal ugyan ilyenem és nagyon jó volt. Bár kicsit hosszú idő amíg kihajt, úgyhogy sok türelem kell hozzá.
http://bigyoshop.hu/?q=products/show/legyen-sajat-chili-novenyed

Nekem sajnos ma csak ennyi időm volt. De köszönöm hogy ezt a bejegyzésemet is elolvastátok. Holnap jelentkezem még jobb zenékkel és egy kis meglepetéssel  ;)

Szép estét nektek!

Dóri :)

2012. november 25., vasárnap

Helló! :)
Most jut eszembe:
Tudtátok hogy nagyon tehetséges emberek raknak fel videókat a youtubera? Ezekből az emberekből mutatnék nektek néhányat.

Először szeretném megmutatni nektek a kedvenc youtube együttesem. Ők a Cimorelli. Hat életvidám lány, akik szerintem gyönyörű énekhanggal rendelkeznek. Hallgassátok őket tőle,sok sok szeretettel.
https://www.youtube.com/watch?v=RbY2r0Ps81M

Másodszor pedig az egyik kedvenc youtube énekesemet mutatnám be nektek. Úgy vagyok vele, hogy kinézet nem számít, csak az énekhang. Ezért ő az egyik kedvencem :)
https://www.youtube.com/watch?v=vqZBUrQdhXw

Harmadszor pedig egy fiatal tehetséget szeretnék nektek megmutatni. Elképesztően szép, tiszta hangja van. Bevallom, nem vagyok Lady Gaga rajongó, de ha ez a lány énekli bármikor bármilyen dalát meghallgatom.
https://www.youtube.com/watch?v=xG0wi1m-89o

Mára ennyi lettem volna. Remélem nektek is tetszenek ezek a dalok, ezeknek a fiatal előadóknak az előadásában. Szép estét nektek.

Dóri :)
Sziasztok!
Először is a Blogról!
Ez a blog azért készült hogy kinyilvánítsam véleményemet azokkal a dolgokkal kapcsolatban amik engem érdekelnek. Ilyen például a divat, és a zene.
Másrészt pedig Rólam.
Dóri vagyok, és 15 éves. Imádom a zenét és énekelni is szeretek. Szeretem a vicces, érdekes dolgokat, amiken lehet nevetni. Na meg persze a romantikus amerikai filmeket. :)
Hogy bele is kezdjek a blogolásba, először szeretnék megosztani veletek egy olyan oldalt ahonnan én már 2 terméket is vettem. Egy 6darabos világító jégkocka csomagot, és néhány világitó lufit. Szerintem nagyon ötletes tárgyak és feldobják az uncsi hétköznap estéket. :)
http://vilagitojegkocka.hu/
És hogy zene nélkül se maradjatok ezen a szép vasárnap estén ajánlanám nektek ezt a nem is olyan régi de szerintem nagyon jó számot. Hallgassátok sok örömmel és szeretettel a szívetekben :)
https://www.youtube.com/watch?v=WA4iX5D9Z64
Jó böngészést, és szép estét nektek :)

Dóri :)