A nap, amit az induló is megemlít. " Három program, egy nagy túra...". Bizony, eljött a túra napja. A tábor egyik meghatározó napja.
A napirend addig, hogy ébresztő, reggeli torna, és reggeli, nem változott. Viszont reggeli után hideg csomag osztására került sor. Megkértük az összes gyereket, hogy az előző este megkapott Termkut pólójukat vegyék fel. Persze mi ifik is, és a tanárok is ebbe öltöztek. Miután megnéztük, megtették-e ezt a gyerekek, indultunk a buszhoz, és Recsk felé vettük az irányt. Első megállóhelyünk rögtön akkor volt, mikor leszálltunk a buszról. H. J. úr, akinek kismillió szakmája van, előadást tartott nekünk az alattunk lévő természeti kincsekről. Mesélt még a Recski munkatáborról, ahova elsétáltunk. Mielőtt nekikezdtünk a sétálásnak, megnéztük a bányász kiállítást, és a kertben megebédeltünk. Kenyeret, májkrémet, sajtot, és paprikát kaptunk a zacskóban-. Édességként müzlit kaptunk. Minden rajos ifi kapott rajvizet, rajkekszet, rajropit, és raj miniperecet. Ezekből gazdálkodhattak azok a gyerekek, akiknek elfogyott
az enni, inni valójuk, vagy csak nem kívánták azt amijük még volt.
Hosszú séta után elértünk a Recski munkatáborba,
ahol rajonként indultunk.
Nem tagadom, érdekes hely, de nagyon megrázó is. Eleredt az eső is, ami picit feláztatta az erdőt.
Este a szokásos menetrend volt, kivéve, hogy az ifikérdések helyett minifeladatok voltak. Vicces, ügyességi feladatok voltak, amit a gyerekek is nagyon élveztek. A szokásos diavetítés zárta a napot.
Remélem tetszett nektek a mai napi leírás is, és nem untátok annyira, mint az ifik az előadást a nap elején :) Sajnálom hogy mindig ilyen későn írok, de eddigre tudom annyira összeszedni a gondolataimat, hogy ilyen összefoglalót tudok írni. Már nincs hátra túl sok nap, szám szerint 2. Remélem érzitek, hogy milyen szeretettel írom nektek ezeket a történeteket, és ti is ilyen érzelmekkel fogadjátok. Szép estét, jó éjszakát nektek! :)
Dóri :)
Ez megnehezítette a hazautat, mert a hosszabb úton indultunk haza, és így nagyon sokat voltunk erdőben. Eléggé elkésve értünk vissza a táborba, így nagyon rohanós volt az ifiprogram. Páran kirohantunk a ligetbe, hogy előkészítsük a háború helyszínét. Sajnos épp egy rendezvényt készítettek elő, ami miatt nagyon sok sátor volt szétszórva, így a terület mérete nagyon lecsökkent. A szereplőknek különleges képességeik voltak, pl.: a lusta nyúl aludhatott, volt egy sleep zone-ja, az egyik királynő pedig a számát több részre osztva bárhova rakhatta a testén. Liza, aki Alíz rossz énje volt, mikor végül ketten maradtak, Alíz támadást indított Liza ellen, aki megijedt, és elmenekült. A többi gonoszt viszont elkábítva visszavittük a táborba, és újra egyesítettük őket. Kicsit ezután is furcsák voltak,de azon igyekeztek, hogy Alíz visszamenjen. Mivel nem egyesült Lizával, ez nem volt lehetséges. A következő nap meg kell találnunk Lizát. A gyerek, bár elsőre Alíz ellen fordultak, végül csatlakoztak hozzá, és együtt dolgoztak.
Remélem tetszett nektek a mai napi leírás is, és nem untátok annyira, mint az ifik az előadást a nap elején :) Sajnálom hogy mindig ilyen későn írok, de eddigre tudom annyira összeszedni a gondolataimat, hogy ilyen összefoglalót tudok írni. Már nincs hátra túl sok nap, szám szerint 2. Remélem érzitek, hogy milyen szeretettel írom nektek ezeket a történeteket, és ti is ilyen érzelmekkel fogadjátok. Szép estét, jó éjszakát nektek! :)
Dóri :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése