2013. július 27., szombat

Termkut, egy kicsit hosszabban: 4. nap :)

Sziasztok! :)

Először is bocsánat, hogy egy napot halasztottam, de a fejfájás, és a fáradtság az utamban állt.  Viszont most a tegnap este helyett korábban írok. Következzen tehát a 4. nap, ami már közel van a tábor végéhez.


Ez a reggel sem kezdődhetett volna másképp mint az előzőek. 7:00 ébresztő, 7:30 reggeli torna. Ezen a reggelen már a tánc végét tanulták meg a gyerkőcök. 8:00-kor reggeli. Ezen a napon a rajom rögtön reggeli után indult a szakmai programra. Egy tanösvényen mentünk végig, aminek a végén egy vízesést találtunk. Bár az út, a nagy túra után nagyon hosszúnak tűnt, teljesen megérte. Útközben megálltunk többször is, hogy az esti pontszerző sikeréhez, különböző információkat tudjanak meg. Emellett megálltunk egy kútnál is, ahonnan vizet meríthettek az üvegükbe. Kíváncsiságból én is belekóstoltam, de nem mondom, hogy túl jó íze volt. :) A vízesés csoda szép volt, és nagyon élvezték, hogy felmászhattak a tetejére. Akinek ehhez nem volt kedve, az a vízesés alján matatott. Innen nem messze, egy pihenő helyen kaptak egy vulkánokkal kapcsolatos feladatot. Mielőtt visszaértünk, még elmentünk fagyizni. Amint visszaértünk megnéztük a 3., egyben az utolsó vulkán bemutatót. Megcsodáltuk, hogy milyen szép lett, és nekiálltunk mindenkit átterelni az ebédlőbe. Ebéd után a gyerekek pihentek, az ifik pedig készültek a délutánra. Mivel el kellett kapni Lizát, a Mr. X nevű játékra alapult a délután. Amikor egy akadályon jól teljesített valaki, egy portált kapott, amivel az ő vezetője (nyula, kalaposa, vagy királynője) mozogni tudott. Nagyon élvezték, és végül szinte mindenki a jó oldalon állt. Persze Liza sem volt egyedül. Az ő kis segítői ugyan úgy gyűjtögették a portálokat, persze az ő kilétük titkos volt. Eközben a kemencében finomságok sültek, amit az ifiprogram közben lehetett csemegézni. Nagyon finom volt. :) Az utolsó előtti nap mindig  különleges. Ezen a napon a 8. évfolyam 1  órás programot tarthatott. Kitaláltak egy sztorit, és csapatokra  osztottak minket. Az ifik 1 órára újra gyerekek lehettek :) Na meg a tanárok is. Furcsa volt ennyi nap után  "visszamenni" gyerekbe, de jó volt, és kicsit kikapcsolhattunk. Persze ez nem ment teljesen. Legalább is  nekem. A 8.-os program vacsora után volt. Mikor ennek vége volt, sor került a 2013-as tábor utolsó esti

pontszerzőjére. Nagyon büszke voltam a rajomra, mert ezen és az előző napon is, az összes kérdésre   hibátlanul válaszoltak! :)  A szokásos esti program viszont innentől megváltozott. Mivel utolsó este volt, tábortűz mellett töltöttük az időt. Énekeltünk, és az esti mese sem maradhatott el. Úgy gondoltuk, hogy az aranyhajat előadjuk a gyerekeknek, hisz a helyszín is éppen adott volt. Nagyon tetszett mindenkinek. :) Mikor a mesének vége lett, egy picit még a tábortűznél voltam, utána pedig beálltam betegápolónak. Emiatt nem nagyon élveztem ki a tábortüzet, de akkor nem tartottam olyan fontosnak azt hogy a tűznél üljek. A dalokat bent is hallottam. :)
Mikor vége lett az éneklésnek, mindenkit el kellett vinni aludni. Mikor mindenki elment aludni, nekikezdtünk a tábor záró gyűlésének. Mindenki nagyon fáradt volt, így igyekeztünk hamar befejezni a dolgokat. Mire végeztünk, én már átestem a holtpontomon, vagyis nem igazán voltam álmos. Kimentünk hát csillagokat nézni, ahol láttam egy hullócsillagot, és kívántam is. :) Pesten nem sűrűn látni csillagokat, így nagyon élveztem a csillagos eget. Mikor visszaértünk, az ifiszobában 3 pókerező ifit találtunk. Közülük ketten csak úgy mint mi, nem aludtak ezen az éjjelen. Teáztunk, és beszélgettünk. vicces volt. :)

Ilyenkor már hajnalodott, így úgy gondolom, hogy a történet további részét a holnapi nap írom le. Remélem eddig nem csak nekem volt jó érzés újragondolni a tábort. :) Kellemes napot, holnap jövök a hazaúttal, na meg a hajnal többi részével. :)

Dóri :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése