Vigyázat, lelkizés! Egy nem szokványos poszt.

    A "jaj de jó sok itt a kenguru, és mindenki nagyon boldog" poszt helyett ma úgy gondoltam inkább egy lelkizős posztot írok, mivel rájöttem, pont egy hónap múlva ilyenkor már otthon leszek a családommal újra, és elég sok minden felgyülemlett bennem, mióta itt vagyok.
    Talán hosszú lesz, talán nem. Ki tudja. Majd a végén kiderül. És ezt nem csak azért írom hogy a bennem eddig felgyülemlett hülyeségeket kiírjam magamból, hanem hogy hátha végre megjön az ihlet a készülő dalom szövegéhez. (off topic, bocsi)  Szóval itt vagyok egy országban, 16000 kilométerre szinte minden barátomtól. Egy olyan helyen, ahol csak angolul tudom megértetni magamat, ami nekem eléggé nehezemre esik, tudván, magyarul sem beszélek sokat. Vannak bennem jó és rossz érzések is. Talán a jókkal kezdem.  Mióta itt vagyok, értékes, kedves embereket ismertem meg. Ez alapvetően jó. Emellett még megtudtam azt is hogy ebben az országban minden ami emberi munkához kötődik, az drága. Persze magyar embernek itt minden drága, de az mindegy. Egy olyan helyre csöppentem, ahol ha elmész biciklizni, nem szorítanak le, figyelnek rád az autósok, a szomszéd hangosan köszön, és felajánlja a segítségét, ha látja hogy rászorulsz, ha bemész enni valahova,vagy csak elmész a közértbe, az eladó rád mosolyog, beszélget veled.  Mindenhol van kiépített bicikli út, így ha nem akarsz vagy nem tudsz tömeg közlekedni, és nincs autód, vagy nem tudsz vezetni, biciklivel sok helyre eljuthatsz. Amíg ide értem, világot láttam, és most is azt teszem, már 25 napja. Ezért én nagyon hálás vagyok mindenkinek, nem szeretném hogy félreértés legyen a mérgelődős részem elolvasása után, mindenkinek köszönöm aki ezt lehetővé tette számomra, ha nem is mutatom ki rendesen. Viszont itt jön az a rész, ami kifejezi azt a szomorúságot, esetleg dühöt, ami most bennem van.
     Én sok mindent eltűrök. Bánthatnak, nem érdeke,  elengedem a fülem mellett. Mondhatnak rám akármit, megtanultam figyelmen kívül hagyni azt is, de azt nagyon nem szeretem ha a szabadságomban, és abban hogy mikor mit szeretnék csinálni,korlátoznak. Esetleg beleszólnak a napi rutinomba. Nem szeretem ha megmondják mit csináljak, és mikor, hol, mivel felelősségteljes, érett embernek tartom magam, aki akkor csinálja és azt amit szeretne, főleg nyáron. Mert az az a 3 hónap mikor kipihenhetem magam, mivel mikor előtte 9 hónapig reggel 6 órákkor kelek, este 11 órákkor kerülök ágyba, a két időpont között tanulok, önkéntes munkát végezek, sportolok, és bár nem túl sokat, de időt töltök a barátaimmal. Emellett próbálok kitörni abból a cellából, amit az évek során magam köré építettem, vagy körém húztak. Én úgy gondolom ezután abban a 3 hónapban igenis lehet egy kicsit tovább aludni, kivenni 1-2 lazulós, gépezős, pihenő napot, bárhol is legyek a világban. És én azt mondom, mint a poszt képe is mondja, mindenki legyen önaga, álljon ki magáért, és hagyja hogy olyannak szeressék, amilyen.
   Mert persze, könnyebb mindenkinek megfelelni, és kevesebb rizikót tartalmaz az, ha mindenkinek olyan oldalunkat mutatjuk, amilyet ők látnának, de igenis vannak emberek, akik olyannak szeretnek minket amilyenek vagyunk, és ha nem önmagunkat adjuk, az ilyen embereket könnyen elveszíthetjük, a helyüket pedig senki más nem töltheti be!

Ui.: Ha ezt csak pár ember elolvasta, és átérezte, amit én érzek, vagy magára ismert, és rájött, nincs egyedül, már megérte leírni. Ha neked is van egy történeted, és szívesen megosztanád hagyj egy megjegyzésbe, vagy  küldd el a facebook oldalamra üzenetben, (ide --> https://www.facebook.com/pages/Toroczkai-D%C3%B3ra/651340084921225?ref_type=bookmark ) mert engem igen is érdekel, hogy a többi emberrel élete során miken ment keresztül. Ígérem a következő poszt megint csupa rózsaszín lesz.
Dóri.

A várva várt állatkerti séta

   Mióta tudom, hogy idejövünk nyáron, azóta az járt a fejemben, milyen is lehet megsimogatni egy koalát, kengurut, vagy wombatot. Ez az álmom beteljesedett, nem is olyan régen. :)
   Miután este mozdulni se tudtunk a biciklizés okozta fájdalomtól, eldöntöttük, hogy rá kéne dolgozni az izomlázra, és emellett lehetne valami nagy közös programot csinálni.
Ekkor döntöttünk az állatkert mellett. Bár elég szeles reggelre ébredtünk, ez sem tántoríthatott el minket attól, hogy ma mi igenis koalákat, és kengurukat fogunk simogatni. Egyszer-egyszer felbukkant a nap is, olyankor kellemes meleg idő volt. Több
program is volt. Például megnézhettük, hogy hogy
eszik egy galapagoszi teknős, mit csináljunk, ha megcsíp minket egy pók, ha ránk támad egy mérges kígyó, vagy hogy milyen békés egy beidomított bébi aligátor. (nem krokodil, aligátor) A nem szelíd aligátornak neve is van, ami nem más, mint Elvis. Elvis etetését is figyelemmel követhettük. Bár ő az egyetlen nagy krokodil, egyedül elfoglal egy egész kifutót, és etetéséhez 3 ember kell. 1 ember, aki odaadja neki az őzlábat (mert akkor épp ezt ebédelt) és 2 ember, akiknél hatalmas botok vannak, ha Elvis nem az őzlábra támadna rá, hanem az őt etető gondozóra.
Egy hatalmas kifutó foglalja el az állatpark nagy részét. Itt szabadon sétáló, ugrándozó Kengurukkal találkozhatunk, akik nagyon barátságosak, és imádják, ha etetik őket. Bármit megtesznek egy kis eleségért. Ha te nem veszed ki a zacskóból, felugrik, és a zacskó elfogyasztása mellett, a tartalmát is megeszi, illetve kiszórja a földre, ha ügyetlen. Velünk ez nem történt meg, mi a zacskót megtartottuk, és a kukába dobtuk, mikor az összes eleséget odaadtuk a kenguruknak. Találkoztunk egy kis kenguruval,  aki nagyon bújós volt, és szerette ha simogatták. Így készült az a kép, ahol Dávid és a kenguru bébi kezet fognak, hisz mikor ő enni akar neki adni, a kenguru a kezébe rakta a mancsát, várva a simogatást. A kenguruk is a koalák is, és az egy szem, félálomban botorkáló wombat is nagyon puha volt. Mint egy plüssjáték. Sok madarat, tazmán ördögöt, és galapagoszi teknőst is láttunk, na meg persze egy kicsi kacsacsőrű emlőst, aki ide-oda cikázott a vízben.
Nekem még az is nagyon tetszett, hogy próbáltak mindent viccesen megmutatni. Úgy, mint ez a kép azt a bizonyos pillanatot, mikor a pók megcsíp egy embert.
   Bár ez nagyon jó volt, szeretnénk elmenni még a nagy állatkertbe, és egy kisebb wild life parkba, amihez van kuponunk is. További programok: biciklizés, biciklizés, operaház, és híd látogatás, na meg még több biciklizés. :)

Már megint Entrance

   Egy nap pihenő után úgy gondoltuk, jó lenne megint biciklizni. Neki is indultunk az útnak délután. Az ulticél változatlan. Entrance. Hogy mi volt még is más? Az időjárás. Hideg szél fújt egész úton, ami nagyban megnehezítette az utat, mivel sok emelkedőn kell odafele, és visszafele is felhajtani. Emellett még szokjuk a bicikli út bal oldalán való közlekedés is, mert mi buta európaiak az

 út jobboldalán közlekedünk.

  Odafelé, mikor még világos volt, annyira nem is zavar minket a szél, aztán 20 percet javítva az időnkön, 1 óra alatt odaértünk. Kinéztünk magunknak egy jó kis programot, aminek pelikán etetés a neve. Nagyon vicces, és egyben aranyos látvány volt. Vittünk magunkkal bicikli láncot, így csak a bukósisakot kellett cipelni. Mikor vége volt a pelikán etetésnek még  gondoltuk sétálunk egyet. Addig sétálgattunk, amíg el nem kezdett lemenni a nap. Nem akartunk sötétben biciklizni, ezért elkezdtünk sietni a bicikli tárolóhoz. Amikor odaértünk a bicikli tárolóhoz, még egészen világos volt, de ahogy mentünk hazafelé, egyre jobban fújt a szél, és egyre sötétebb lett. Ez abból a szempontból jó volt, hogy a táj az hihetetlenül szép volt, a túlpart mögött ahogy lement a nap, az ég sok színben pompázott, és a víz pedig csillogott. Ekkor még tudtunk volna tekerni rendesen, mert láttunk is valamit, és csak a szél hátráltatott minket, de amikor már a nap teljesen lement, úgy döntöttünk, hogy leszállunk a bicikliről, és gyalog folytatjuk az utat, hisz már nem vagyunk olyan messze.
   Ezzel együtt 1 óra 10 perc alatt hazaértünk, amit mi sikerként könyveltünk el, bár megfogadtuk, hogy ilyen sötétben, és ilyen későn nem gyakran fogunk hazajárni, főleg nem biciklivel, és nem ilyen hatalmas nagy szélben.

Újra a városban

    A bicikli túrát nem igazán akartuk kipihenni, így másnap egy 6 órás kelést beiktatva, felkerekedtünk, és elindultunk egy újabb városnéző napra. Ulticélunk a térkép szerinti kávézó negyed volt, ami gyalog nagyon messze volt, de gondoltuk ott majd leülünk, pihenünk. Kávézók helyett megtaláltuk a 7-es csatorna székházát (ami amúgy nekem nagyon tetszett) és a helyi munkanegyedet, hatalmas felhőkarcolókkal, irodákkal, kávézók nélkül. Gondoltuk, oké, nembaj, kicsit eltúlozták a térképkészítők, menjünk vissza a városba, és ebédeljünk.
   Ebédre a változatosság kedvéért subway-t ettünk. Ugyan olyan  finom volt, mit a múltok, de rendelésnél ezen a helyen jobban hadart az eladó, így meggyűlt a bajom néhány szó megértésével. Ennek ellenére azt kaptam, amit szerettem volna. :) Ebéd után még nem volt kedvünk visszajönni, így kihasználva, hogy szép az idő, elmentünk az Hyde parkba, és körbenéztünk. Ez rendesen be volt jelölve a térképen, meg is találtuk. A fű zöldebb volt a zöldnél, pálmafák álltak az út szélén, sütött a nap, és bár fújt a szél, a park tele volt emberekkel. Egy részen gyerekeknek volt sportversenye, amit láthatólag nagyon élveztek. A park egy másik részén éppen futó csoport készülődött, kicsit arrébb egyetemisták ebédeltek a fűbe heveredve, de volt aki csak egyszerűen kifeküdt napozni, olvasni, vagy leült a padra beszélgetni. Egy idő után meguntuk az ülést, így tovább sétáltunk, Láttunk emlékműveket, szökőkutakat, és még egy parkot, ahol nagyon vicces táblával találkoztunk, ami leírta, hogy szeretne megkérni minket, hogy ölelgessünk fákat, sétáljunk a füvön, és beszélgessünk a virágokkal. Ahogy sétáltunk, láttunk egy táblát, amire ki volt írva, hogy parlament, könyvtár. Gondoltuk úgyis arra kell menni visszafelé, nézzük meg. Benézni a könyvtárba nem volt túl nehéz, mivel hatalmas üvegfalai voltak. Első ránézésre egy szimpla könyvtár volt, de mikor átértünk a túloldalára, és benéztünk az ablakon, egy csomó MAC számítógépet láttunk, és előtte wikipédiát olvasgató, néha youtube-on videót néző diákot. A palamentet olyannak képzeltem, mint az otthoni hatalmas épület, de helyette egy, a könyvtárba beleolvadó, 2-3 emeletes épületet láttunk, a kapu mellett kiírt, hogy NSW Parliament. A NSW kórház is ebben az épületcsoportban van. A különbség csak annyi, hogy a kórház előtt van egy mentőautóknak fenntartott hely.
    A hazaút alatt már sötét volt, de így is nagyon szép kilátás nyílt a vonatból. Bár már 17 napja vagyunk itt, még mindig nagyon furcsa, hogy 4 óra körül elkezd lemenni a nap, és 5-fél 6 körül már sötét van, és mikor úgy gondoltam, hogy otthon meg sokáig lesz világos, ha hazamegyek, hamar rájöttem, hogy nem, mert mikor hazaérek, már jön az ősz, és a tál, amikor korán sötétedik Na mindegy ez csak egy random hülyeség ami eszembe jutott.
Szép nyarat:
Dóri :)

10 perc biciklizés helyett egy túra!

    A történet ott kezdődik, hogy tegnap este megérkeztek az előző posztban említett opal kártyánk, amin felbuzdulva én már ma nekiindultam volna a városnak vonattal, busszal és villamossal. Dávid azon a véleményen volt, hogy ha csak úgy elindulunk, megint csak bolyongani fogunk össze-vissza, inkább várjunk még egy napot, tervezzük meg, merre menjünk, ha bemegyünk. Rájöttem hogy igaza van, de így délelőtt kicsit unatkoztunk, tehát elmentünk biciklizni a környékre. Azt tudni kell, hogy Dávid most tanult meg biciklizni, és még nem mentünk messzebb az utca végénél.
   Gondoltuk, mentünk le oda, ahol kutyát szoktunk sétáltatni, ott lehet biciklizni, jó a kilátás, bicikli út van, tehát nem is kell forgalomban tekerni, csak néhány embert vagy kutyát kikerülni, az meg menni fog. Ahogy mentünk, rájöttünk, hogy biciklivel mindenhova nagyon hamar el lehet érni. Így hát csak tekertünk, és mondogattuk hogy hamarosan visszafordulunk, nem, biztos nem megyünk el Entrance-ig. Aztán ahogy haladtunk, észre sem vettük, de eltekertünk odáig. Elhagytunk 7 játszóteret, egy csomó hidat, és végül a nagyon messzinek tűnő hatalmas épület lábánál voltunk, az öböl másik partján. Mivel nem éreztük magunkat éhesnek, de tudtuk, hogy ennyi tekerés után muszáj enni valamit. Megakadt a szemünk egy KFC-n. Egy 5$ lunch nevű akciójuk van itt éppen. Gondoltuk így jövünk ki a legjobban, máshol 10$ alatt nem kapunk enni, úgyhogy megvettünk, és mivel biciklivel voltunk kerestünk egy helyet ahol leülhetünk megenni. Újra sirályok közt ettünk, a vízparton. És meglepő, de laktató volt  A dobozban volt egy szendvics, egy csirke, egy krumpli meg egy krumplipüré, amit nagy bánatunkra otthon már kivontak a forgalomból, de itt ugyan olyan jó volt, mint régen otthon, és egy 250ml-es dobozos ital. És az italról jut eszembe. Itt minden palackos ital ami otthon 500ml, itt 600ml. Nagyon vicces alakja van például egy 600ml-es kólának, fantának, spritenak. Viszont az a kis ital ennyi biciklizéshez nem elég. Annak az akciónak köszönhetően, ami itt megy, miszerint ne  dobd el a palackot, hanem töltsd újra, találtunk nyilvános kutat útközben, így szomjaznunk sem kellett. Nagyon furcsa volt látni, hogy mi hol is lakunk most éppen.
    Nagyon büszke vagyok Dávidra, hogy ahhoz képest hogy még csak most tanult meg biciklizni, ilyen jól bírta ezt a 22,6km hosszú utat, és sok helyen lehagyott! :) Az biztos, hogyha nem éppen Sydney utcáit rójuk majd, akkor biciklizni fogunk a közeli városokba, mert persze, hogy nem a legközelebbi város volt az első úti célunk.
Dóri :)  

Első nap a városban

 

     Már nagyon vártuk, hogy a "falusi" életet megtörve, bemenjünk  Sydneybe. 5 percet mentünk autóval, majd 1,5 órát vonattal, mire odaértünk. Már a kijutással is problémáink voltak, mert nem tudtuk, hogy hogy kell belerakni a jegyet a jegyleolvasóba, ami kinyitotta a kaput, de egy kedves ausztrál hölgy segített nekünk. :) Ezt a problémát orvosolni fogja a hamarosan megérkező opal kártyánk, amit csak oda kell érinteni a leolvasóhoz felszálláskor és leszálláskor. Ezzel az utazásainkat egy kicsit olcsóbbá is tudjuk tenni, mivel csak egy vonat jegy 17.40$, és ezután a városban is fizetni kell, ha buszra, vagy villamosra szeretnénk szállni. Az opal kártyával ez csak 15$ lesz naponta.
 
A vonat út eléggé hosszúnak bizonyult, de a táj feledtette a 1,5 órás ülést. Öblök felett haladtunk, erdők között, alagutakban. Mehettünk volna tovább is, mi mégis leszálltunk "Central" meg európai emberből sem sokat láttunk. De nem foglalkoztunk vele, csak nézelődtünk. Aztán mikor a town hall-hoz értünk, már
elkezdett megnőni az európai emberek száma is. Mint kiderül, mi mindvégig China town-ban bóklásztunk. :) Erre úgy jöttünk rá, hogy mikor már haza indultunk, találtunk egy információs pontot, és elvettünk egy Sydney Guide nevű cuccot, ami mint kiderült egy térkép, és program tájékoztató. Nagyon tetszett a town hall, hisz ilyet otthon nem nagyon látni. A környezet, és a hangulat engem a nemzeti múzeumra emlékeztetett, mert a lépcsőjén ülve ebédeltek, beszélgettek a fiatalok, amit én otthon csak a múzeum kertben szoktam látni. Innen tovább sétáltunk, keresvén egy helyet, ahol ehetünk valamit ebédre. Bár több subway, meki, és burger king (amit itt Hungry Jacks-nek hívnak) mellett elmentünk, én kiszúrtam egy magas épületet, ami távolról egy több
emeletes plázának tűnt. Mikor közelebb mentünk, tényleg láttunk egy pláza szerű dolgot, ahol éttermek voltak, meg néhány bolt, de amit először láttam, az egy hatalmas mozi volt. Így jutottunk el Darling Harbour-be. Még mindig nem tudom hogy ez a  hely pontosan mi, de nagyon szép. Mindenki téli hangulatban volt a környéken, így például a fagyizóban kérhettél ingyen "havat" a fagyidra, ami nem más volt, mint kókusz szórás. Emellett mindenféle téli programok vártak az oda érkezőket. Hogy növeljék a téli hangulatot, felfújtak egy jégtömböt, ami úszott a vízen.
    Már sok programot kinéztünk magunknak, hogy hova szeretnénk még elmenni, de ezek a programok még váratnak magukra, amíg meg nem érkezik a kártyánk. Addig itthon ülünk, kutyát sétáltatunk, elsétálunk a közeli boltig meg vissza, na meg online kurzusokat csinálunk. Én éppen egy dalszöveg író kurzusba fogok belevágni 1 hét múlva, amikor elindul. Persze interneten keresztül. :)
Mindenkinek szép nyarat:
Dóri :)

Tengerpart

   Mikor a a filmekben egy tengerparti tájképet mutattak, mindig csak néztem, hogy ááá ez tuti kamu, retusálva van. Ilyen szép part nem is létezik. Ebben én teljesen biztos voltam, mivel még nem jártam tengerparton. De amikor az Ausztrál tengerpartot megpillantottam, megváltozott a véleményem.
  Mint mondtam, a Velencei tavon, a Balatonon, és a Dunán kívül én még nem láttam hatalmas állóvizet. Ez azt is jelenti, hogy még soha nem láttam tengert, óceánt, öblöt. Az öbölparti élményem már az első napon megvolt. Már az is nagyon tetszett. Aztán még az első héten (aminek most lett még csak vége pár napja) megvolt életem első tengerparti kalandja is.
Már a kocsiból láttam a hatalmas víztömeget.
Mikor kiszálltunk az autóból hihetetlen látvány fogadott. Egy hatalmas homokos tengerpartot láttam. Ott, ahol a víz "elfogyott", azaz már nem láttunk messzebb, nem volt part. Nem az volt, mint a Balatonnál, hogy jéé ott az északi part. Itt nem volt semmi. Csak víz, víz, és víz mindenhol. Ami még meglepett, hogy itt a partot két részre osztották. Egyik oldalon voltak a kutyával érkezők, ahol a kutyusok szabadon szaladgálhattak, és élvezhették a vizet. A másik oldalon pedig azok, akik csak szeretnének kutyák nélkül, nyugodtan pihenni, fürdeni. (ezt senki nem tette, mert itt tél van, és bár nem volt hideg, valahogy csak a szörfösök merészkedtek be a vízbe) Láttam homokozó kisgyerekeket, aranyos kutyákat, rengeteg vizet, és egy csomó habkövet, aminek nagyon örültem, mert csak földrajz órán láttam eddig ilyet, és kevés dologra emlékszem, de arra hogy a habkő hogy néz ki, és hogy ha a kinézetből nem is vagyunk benne biztosak hogy ez igenis habkő, hogy kell megmutatni hogy 100%-ig biztosak vagyunk abban hogy amit a kezünkben tartunk az egy habkő. Összességében nagyon élveztem.
   A következő posztban az első városi kalandunkról szeretnék majd beszámolni, ami már megvolt, de annyi a dolog, hogy egyszerűen képtelen vagyok  bármikor leülni és megírni egy posztot, ezért mindent csak pár nappal eltolva tudok leírni. Közben készül az utazásos vlog is, de az összevágást elkezdeni sem volt még időm. Egyenlőre még csak minden anyag fent van a gépemen, és vár arra, hogy legyen alá zene, és ki legyenek válogatva a jó felvételek. Hamarosan jelentkezem.
Dóri :)

Első napok

       Egy hosszú, nagyon hosszú utazás után, julius 3.-án hajnalban leszállt a gép Sydneyben. Nagyon fáradtak voltunk, és még éhesek is, bár csak azért, mert 4 órába telt, amíg a leszállástól elértünk a mostani szálláshelyünkig.
      Visszagondolva, a repülés nem volt annyira rossz. Az 1. gép hamar leszállt kb. 2 órát repültünk. Aztán ittunk egy kv-t, és majdnem lekéstük a repülőt.. :D Ezután elérkezett ez első hosszabb utunk, amit én nem igazán bírtam jól, és még amit adtak ételt, azt sem tudtam megenni, mert már a szagától is rosszul voltam. Amikor tudtam, aludtam. Később végre leszálltunk HongKongban. Itt eléggé elkavarodtunk, és nagyon sok időnk volt a továbbindulásig, úgyhogy leültünk, ettünk egy szendvicset, szert tettem 40, máshol használhatatlan, 1129 forintot érő honkongi dollárra, mivel a kedves pénztáros fiú euróból azzal adott vissza. Miután 6 órát dekkoltunk a reptéren, elérkezett az idő a beszállásra. Ez a repülés viszont hihetetlen volt. Bár szinte végig aludtam, 3x kaptunk enni, nagyon finomakat, villásreggelit reggelire, csirkét rizzsel, zöldséggel, joghurtot, narancslevet, és ami meglepett minket hogy palackos vizet osztottak. :) Emellett isteni finom catbury forrócsokit is kaptunk pillacukorral, és ezt mind economy classon, ami mint tudjunk, nem szokott luxus lakosztályokat takarni. :) Mikor leszálltunk, eléggé sok időbe telt hogy kikeveredjünk a reptérről, de nagy nehezen sikerült, és semmit nem vettek el azokból amiket ki akartunk hozni. kb 2 óra autózás után, hulla fáradtan beestünk a lakásba, de ekkor sajnos még csak délelőtt volt, vagyis nem feküdhettünk le aludni, hogy át tudjunk állni az itteni időzóna szerinti életmódra. Játszottunk a gyerekkel, elmentünk venni 1-2 dolgot, sétáltattunk kutyát, tettünk egy hatalmas sétát, ettünk, és ez mint eltartott este 8ig, mikor is kidőltünk, és engem reggel 8ig ágyúval sem lehetett felébreszteni. :)
    Nálunk most reggel 10 óra van lassan, ittam egy finom kakaót, és majd délután elmegyünk sétálni a folyópartra. Mivel most otthon éjszaka van, és sokan akkor írtak nekem, mikor  itt éjszaka volt. Az időeltolódás 8 óra, és persze nem fogok minden nap este 8kor lefeküdni, úgyhogy még 56 napig csak úgy tudtok velem kommunikálni, hogy mikor írtok, utána számoltok, hogy nálam mennyi is az idő igazából. :)

Dóri