2014. július 19., szombat

Újra a városban

    A bicikli túrát nem igazán akartuk kipihenni, így másnap egy 6 órás kelést beiktatva, felkerekedtünk, és elindultunk egy újabb városnéző napra. Ulticélunk a térkép szerinti kávézó negyed volt, ami gyalog nagyon messze volt, de gondoltuk ott majd leülünk, pihenünk. Kávézók helyett megtaláltuk a 7-es csatorna székházát (ami amúgy nekem nagyon tetszett) és a helyi munkanegyedet, hatalmas felhőkarcolókkal, irodákkal, kávézók nélkül. Gondoltuk, oké, nembaj, kicsit eltúlozták a térképkészítők, menjünk vissza a városba, és ebédeljünk.
   Ebédre a változatosság kedvéért subway-t ettünk. Ugyan olyan  finom volt, mit a múltok, de rendelésnél ezen a helyen jobban hadart az eladó, így meggyűlt a bajom néhány szó megértésével. Ennek ellenére azt kaptam, amit szerettem volna. :) Ebéd után még nem volt kedvünk visszajönni, így kihasználva, hogy szép az idő, elmentünk az Hyde parkba, és körbenéztünk. Ez rendesen be volt jelölve a térképen, meg is találtuk. A fű zöldebb volt a zöldnél, pálmafák álltak az út szélén, sütött a nap, és bár fújt a szél, a park tele volt emberekkel. Egy részen gyerekeknek volt sportversenye, amit láthatólag nagyon élveztek. A park egy másik részén éppen futó csoport készülődött, kicsit arrébb egyetemisták ebédeltek a fűbe heveredve, de volt aki csak egyszerűen kifeküdt napozni, olvasni, vagy leült a padra beszélgetni. Egy idő után meguntuk az ülést, így tovább sétáltunk, Láttunk emlékműveket, szökőkutakat, és még egy parkot, ahol nagyon vicces táblával találkoztunk, ami leírta, hogy szeretne megkérni minket, hogy ölelgessünk fákat, sétáljunk a füvön, és beszélgessünk a virágokkal. Ahogy sétáltunk, láttunk egy táblát, amire ki volt írva, hogy parlament, könyvtár. Gondoltuk úgyis arra kell menni visszafelé, nézzük meg. Benézni a könyvtárba nem volt túl nehéz, mivel hatalmas üvegfalai voltak. Első ránézésre egy szimpla könyvtár volt, de mikor átértünk a túloldalára, és benéztünk az ablakon, egy csomó MAC számítógépet láttunk, és előtte wikipédiát olvasgató, néha youtube-on videót néző diákot. A palamentet olyannak képzeltem, mint az otthoni hatalmas épület, de helyette egy, a könyvtárba beleolvadó, 2-3 emeletes épületet láttunk, a kapu mellett kiírt, hogy NSW Parliament. A NSW kórház is ebben az épületcsoportban van. A különbség csak annyi, hogy a kórház előtt van egy mentőautóknak fenntartott hely.
    A hazaút alatt már sötét volt, de így is nagyon szép kilátás nyílt a vonatból. Bár már 17 napja vagyunk itt, még mindig nagyon furcsa, hogy 4 óra körül elkezd lemenni a nap, és 5-fél 6 körül már sötét van, és mikor úgy gondoltam, hogy otthon meg sokáig lesz világos, ha hazamegyek, hamar rájöttem, hogy nem, mert mikor hazaérek, már jön az ősz, és a tál, amikor korán sötétedik Na mindegy ez csak egy random hülyeség ami eszembe jutott.
Szép nyarat:
Dóri :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése