Ha jó a kedved... És ha nem?

Sziasztok!
Bevallom, ma elég feszült voltam, és estére eljutottam odáig, hogy elkezdtem azon gondolkozni, mit is csinálhatnék a feszültség levezetésére, vagy csak azért, hogy jobb kedvem legyen. Hát itt van pár tipp, ami segíthet nektek is, ha hasonló cipőben jártok!
1.Nézz filmet
A legjobb, ha vígjáték, valami olyan, aminek a végén fetrengeni fogsz a röhögéstől. Ha úgy érzed ez sem segít, akkor inkább maradj egy romantikus, sírós filmnél, legalább kijön belőled a bánat, könnyek formájában! Igen, igen... Megint a sírás dolgot hoztam fel, tudom.
2. Sportolj
Tudom, bután hangzik. Így is van  elég bajod, minek kéne még elfáradnod, leizzadnod, túlhajtanod magad?! De hidd el, jót tesz. Tökéletes, ha el akarod terelni a figyelmedet, kikapcsol, és igen, el fogsz fáradni, ha kifáradsz, de legalább alszol utána egy jót, és kipihened minden rossz érzésedet, amit csak lehet!
3.Zene, zene, és zene! 
Igen, a zene a másik agymenésem, se aki ismer, ezt tudja! Ha jól esik csak relaxálni, és nem gondolni semmire, miközben hallgatod az aktuális kedvenc számod, tedd azt! Ha a zenehallgatást kombinálod a sportolással, még jobban ki tud kapcsolni.
4.Foglald el magad a hobbiddal
Tudom, tudom. Mit csinálj, ha nincs hobbid. A válasz egyszerű! Keress egyet! Gondolkozz el azon, mit szeretsz csinálni, mi érdekel. Egy példa: Tegyük fel, hogy nagyon szereted az állatokat, és érdekel az életük. Ebben az esetben  nézz utána egy bizonyos állatfajnak, vagy nézz meg egy filmet róluk. Vagy esetleg csak kutakodj a neten érdekes tények után.
Nekem a sport és a zene sokat szokott segíteni, persze nem mindig. El kell foganunk, van amin csak az idő segít!
Boldogsággal teli hetet kívánok nektek!
Dóri :)

Motiváció, jutalmak!

Sziasztok!
Volt egy időszakom, amikor egyszerűen semmire nem tudtam rávenni magam. Még olyan dolgokra sem, amiket azelőtt kérés nélkül tettem. Sajnos ez a kedvetlenség áthárult a tanulásra is, és úgy gondoltam, ezzel kezdeni kell valamit. Hát segítséget kértem, mit is tehetnék. A válasz: Keress valamit ami motivál! Jutalmazd meg magad, ha elérted a célodat, vagy elvégezted a feladatodat!  Erre szeretnék pár példákat hozni nektek, amikből ihletet meríthettek, mivel is jutalmazzátok meg magatokat.
Tanulás:
Tudom, mikor az ember délután hulla fáradtan hazaesik, nincs kedve még a könyvek fölött görnyedni. Akarjuk, nem akarjuk, aki iskolába jár, ezt nem úszhatja meg. Van akit egy szelet torta elfogyasztása motivál, viszont egy másik módszer szeretnék megosztani. Először évekkel ezelőtt próbáltam ki, mikor vizsgára készültem. Írj egy listát, oszd be szépen az idődet, és haladj aszerint. Tegyél bele szüneteket is, mert egyhuzamban sokat tanulni, maga a halál. Készülök nemsokára egy tanulós/időbeosztást segítő poszttal, abból többet megtudhattok a módszereimről.
Ház körüli teendők:
Számomra a takarítás maga a pokol. Persze, ha rend van, mindig megígérem magamnak, hogy jobban figyelek a rend megtartására, de valahogy soha nem sikerül betartani. Az utóbbi időben viszont minden este körbenézek, és ha már látom, hogy itt kupi lesz, reggel az első dolgom az, hogy összerámolok kicsit.  Nagyon nincs hozzá kedvem, de mindig arra gondolok: ha most nem csinálom meg, csak több időt fog elvenni, és azt az időt csak a pihenésből tudnám elvenni, Ha erre gondoltok, máris egyszerűbb, és gyorsabb a pakolás.
Ez ne lett egy hosszú poszt, és még zene sem volt benne, szóval ide kattintva meghallgathatjátok azt a dalt, amit végtelenítve hallgattam legutóbb tanulás közben, és nekem sokat segített a koncentrálásban! :)
Szép estét nektek!
Dóri :)

Jön a hideg! Relax, take it easy!

Sziasztok!
Itt van az ősz, itt van újra... Lassan már tél van, egyre hamarabb sötétedik, reggel már nem árt egy melegebb kabát, és ilyenkor az emberek hangulata is egyre laposabb. Mindenki feszült, fáradt, kimerült. Nem csak a környezetemen, hanem magamon is észrevettem, hogy egyre kevesebb kedvem van kikelni az ágyból, elmenni sétálni, vagy bármit csinálni az alváson kívül. Ez nem csoda, hisz az időjárás általában befolyásolja a hangulatunkat is, és az utóbbi napok eléggé esőben gazdag napok voltak. Bár azt nem tudom, kinek mi segít ilyen helyzetekben, szeretnék megosztani veletek 5 olyan dolgot, ami engem kibillent ebből a nyomott, szomorú hangulatomból. Ezek mind olyan dolgok, amiket legalább egyszer már kipróbáltam, és nekem segítettek!
1. Sírd ki magad! 
Mondjon bárki bármit, szerintem ha az emberben sok a feszültség, semmi sem tesz jobbat, mintha kisírja magát. Akár a kispárnádat, akár a legjobb barátod/barátnőd vállát áztatod el a könnyeiddel, segíteni fog. Ha a kispárnádat választod, indíts el egy lassú vagy szomorú számot, aminek érted a szövegét, és csak hagyd, hogy mindaz a sok rossz ami nyomja a szívedet, eltávozzon belőled, és újra a régi, mosolygós, vidám önmagad lehess.
2. Édesség minden mennyiségben! 
Persze nem arra gondolok, hogy egyél meg egy egész édességboltot, de az átlagosnál egy kicsivel több csoki, fagyi, vagy süti szívfájdalmak esetén szerintem megengedett! Kuckózz be egy kis édesség társaságában egy jó film elé, vagy társítsd az 1. pontban említett sírós programmal!
Megjegyzés: Biológia órán is megtanulhattuk, hogy a csoki boldogsághormont szabadít fel, így hivatalosan is boldogabbnak kellene lenned tőle! ;)
3. Kibeszélős nap/este a barátaiddal!
Tévhit, hogyha valamit magadban tartasz, elfelejtődik, elmúlik. Azt mondják, valamit minél tovább tartasz magadban, annál jobban felemészt, és annál kevésbé tudsz megszabadulni tőle! Persze ez nem azt jelenti, hogy amint valami történik, el kell mondanod valakinek, de azért időnként nem árt kibeszélni magadból, mi is történt veled.
4. Írj listát! 
Ha teljesen elveszett minden reményed, hited, hogy értékes ember vagy, írj listákat. Az, hogy miről írsz listát, az a helyzettől függ. ha úgy érzed felesleges vagy, írd le azokat a dolgokat, amiket eddig véghez vittél, azokat, amiket meg kell csinálnod, és azokat is, amik egyenlőre csak vágyak, de mindennél jobban szeretnéd megcsinálni őket!
5. Szellőztesd ki a fejed! 
Fontos, ha még olyan korban vagy, hogy a szüleid felelnek érted, mindenképpen szólj nekik, hogy elmész, és hogy hova mész, mert ellenkező esetben lehet, hogy megijeszted őket, ha csak úgy eltűnsz! Tehetsz egy sétát a parkban, elmehetsz a kedvenc helyedre leülni egy padra, mehetsz gyalog, biciklivel, vagy amivel akarsz. Hallgathatsz közben zenét, vagy csak hallgathatod az utca zajait.Teljesen mindegy, hogy hogy csinálod, egy a lényeg: koncentrálj önmagadra! Ne az legyen a fontos, hogy a barátnődnek milyen új körmei vannak, vagy hogy milyen jól néz ki az a srác a túloldalon! Szánj időt magadra, mert ez az első lépés ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet élj!
5+1. Zenék, amik ilyen alkalmakra tökéletesek (Katt a címekre, hogy betöltsenek a zenék)
Tudom, egyik sem mai darab, nekem eddig ezek váltak be! :)
Angol dalok:
-Just a dream
-Nothing on you
-Lighters
-Goodbye my lover
Magyar dalok:
-Viszlát
-Elmúlt
-Ölelj át
Remélem tudok nektek segíteni a télre való ráállásban, és hogy ezeken a borongós napokon is vidámak legyenek! Ha van saját praktikátok, és szívesen megosztanátok, írjátok meg kommentben, had lássa más is! :)
Élvezzétek ezt a remek évszakot!
Dóri :)

Újra itt! :)

Sziasztok!
Itt az őszi szünet, és rengeteg a szabadidőm, ezért arra gondoltam, megírom a blogom 30. posztját!
Mikor nekikezdtem a blogolásnak, az volt az elképzelésem, hogy nekem egy olyan blogom lesz, ahova majd kirakok egy csomó zenét, leírom róla, hogy mi a véleményem, miért tetszik, miért nem. Aztán ezt csináltam is egy darabig, de elkezdett átmenni a blogom naplóba. Viszont ha már ilyen szép, kerek számú poszthoz érkeztünk, szeretnék megint egy zenéhez kapcsolódó bejegyzést írni. ( A dalokat a kiemelt szavakra kattintva hallgathatjátok meg.) Nagyon nehezen választottam dalt, mert annyi mindet hallgatok mostanában, hogy egyáltalán nincs kedvencem. Végül egy olyan dalra esett a választásom, ami magyar, és az idei nyár egyik nagy slágere volt. Nem különbözik sokban az átlagos, ma nagyon kedvelt pop számoktól. Ez a dal nem más, mint Kelemen Kabátban: Maradjatok gyerekek. :) Nem tudom, hogy mi fogott meg benne, de talán az, hogy eszméletlenül fülbemászó. A szövege egyáltalán nem bonyolult, egyszerűen megjegyezhető, és nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha én meghallom, akkor nagyjából 3 napig csak ez megy a fejemben,
És ha már nyár, akkor  erre a dalra  is gondolni szoktam. Bár ez angol, ugyan olyan fülbemászó mint az előző, sőt, talán kicsit jobban! Soha nem felejtem el, hogy mikor a Rising Star nevű tehetségkutató versenyre jelentkeztem, és nézegettem a casting előzeteseit,egy lány ezt énekelte, én meg csak ámultam és bámultam, hogy a dal, és a lány előadásmódja is elképesztő. Sok emlék köt ehhez a dalhoz, és azt hisze soha nem fogom elfelejteni sem ezt, sem a Maradjatok gyerekek-et.
Nagyon szép őszi napokat kívánok! :)
Dóri :)

Új hangszer a családban

    Egyik este, mikor a "QI" című szórakoztató műsort  néztük, (ahol az embereknek leginkább negatív  pontszámokat gyűjtenek :D ) szemet szúrt nekünk egy Benjolele nevű hangszer. A hangja vicces volt de egyben nagyon jó is. Gondolkoztunk, hogy kéne egy benjo, de én annak nem szeretem a hangját, a benjolele hihetetlenül drága dolog, úgyhogy elkezdtünk végül ukuleléket nézni, és arra gondoltunk veszünk egyet, és megtanulunk rajta játszani, Nézegettük a neten, itt-ott, míg egy nap el nem mentünk a közeli áruházba biciklivel.
   A bicikliút alatt többször eltévedtünk, mivel az hogy mindenhol bicikli út van, az tök jó, csak ezek az utak elágaznak, és mi természetesen minden elágazásnál rossz irányba mentünk. Mikor odaértünk végre, (fél 20 perc helyett 45 perc alatt) hamar találtunk egy biciklitárolót, leraktuk a bicikliket, leláncoltuk, és bementünk enni valami ebédet.
Hamburgerre, és tortillára esett a
választásunk. Ebéd után ittunk egy kávét. Ránézésre nagyon finomnak tűnt, de miután belekortyoltunk, már más volt a véleményünk. Mintha vizet ittunk volna cukorral. Egyetlen pozitívum amit fel tudok hozni mellette, az az, hogy a pohár nagyon jól nézett ki.
   Kávézás után még bóklásztunk. Vettünk bicikli lámpát és akkor... Megláttunk egy hangszerboltot. Mind ketten imádjuk a hangszereket, és mint mondtam, ukulelét szerettünk volna venni, csak még nem találtunk jó áron. És mivel bolt tele a kirakat? Mi volt az első dolog amit a boltba érkező emberek megláttak? Ukulelék. És pont az a Makala Dolphin, amit mi is szerettünk volna. Azonnal kerestünk nyílt wifi hálózatot, (akadt bőven) rákerestem hogy hogy is kell lefogni az akkordokat egy ukulelén, és bementünk a hangszerboltba. Dávid noszogatott, hogy én "tudok" jobban játszani rajta, beszéljek én. Végül belementem, és odamentem az egyik eladóhoz, aki a boltban megtalálható összes hangszert meg tudta szólaltatni. Na szóval odamentem, mint aki tud ukulelézni, és megkértem hogy ugyan már had próbáljam ki. Nagyon  segítőkész volt, azonnal lekapta, behangolta, és odaadta, hogy tessék, játsszak nyugodtan. Én, mint ukulelén játszó illető, telefonról lesve az akkordokat, próbáltam megszólaltatni, több-kevesebb sikerrel. 5-10 perc nyúzás után, arra jutottunk, igen, ez kell nekünk.Na és ekkor jött a következő probléma: hogy visszük haza? Biciklivel vagyunk, és ez meg egy dobozban , amin nincs se fogó se akasztó, se semmi. Ekkora szatyor nincs. Szóval odafordultam az eladóhoz, és mondtam neki hogy akkor elvinnénk ezt (vagyis egy nem bemutató darabot ebből) és egy tokot hozzá. Azonnal hozta is. Kivette a dobozból, fel is hangolta azonnal, bár mint minden új hangszernél, a húrok nyúlnak, így ez nem tartott sokáig. Berakta a tokba, becipzározta, fizettünk, és már indultunk is haza, boldogan, ukulelével a hátamon. :)
Egy biztos: Van egy ukulelénk, ami gyönyörű, szépen szól, és egyszer, hamarosan, úgy ahogy gitározni is megtanultam, ezt is meg fogom tanulni! :)
Szép nyarat:
Dóri :)

Vigyázat, lelkizés! Egy nem szokványos poszt.

    A "jaj de jó sok itt a kenguru, és mindenki nagyon boldog" poszt helyett ma úgy gondoltam inkább egy lelkizős posztot írok, mivel rájöttem, pont egy hónap múlva ilyenkor már otthon leszek a családommal újra, és elég sok minden felgyülemlett bennem, mióta itt vagyok.
    Talán hosszú lesz, talán nem. Ki tudja. Majd a végén kiderül. És ezt nem csak azért írom hogy a bennem eddig felgyülemlett hülyeségeket kiírjam magamból, hanem hogy hátha végre megjön az ihlet a készülő dalom szövegéhez. (off topic, bocsi)  Szóval itt vagyok egy országban, 16000 kilométerre szinte minden barátomtól. Egy olyan helyen, ahol csak angolul tudom megértetni magamat, ami nekem eléggé nehezemre esik, tudván, magyarul sem beszélek sokat. Vannak bennem jó és rossz érzések is. Talán a jókkal kezdem.  Mióta itt vagyok, értékes, kedves embereket ismertem meg. Ez alapvetően jó. Emellett még megtudtam azt is hogy ebben az országban minden ami emberi munkához kötődik, az drága. Persze magyar embernek itt minden drága, de az mindegy. Egy olyan helyre csöppentem, ahol ha elmész biciklizni, nem szorítanak le, figyelnek rád az autósok, a szomszéd hangosan köszön, és felajánlja a segítségét, ha látja hogy rászorulsz, ha bemész enni valahova,vagy csak elmész a közértbe, az eladó rád mosolyog, beszélget veled.  Mindenhol van kiépített bicikli út, így ha nem akarsz vagy nem tudsz tömeg közlekedni, és nincs autód, vagy nem tudsz vezetni, biciklivel sok helyre eljuthatsz. Amíg ide értem, világot láttam, és most is azt teszem, már 25 napja. Ezért én nagyon hálás vagyok mindenkinek, nem szeretném hogy félreértés legyen a mérgelődős részem elolvasása után, mindenkinek köszönöm aki ezt lehetővé tette számomra, ha nem is mutatom ki rendesen. Viszont itt jön az a rész, ami kifejezi azt a szomorúságot, esetleg dühöt, ami most bennem van.
     Én sok mindent eltűrök. Bánthatnak, nem érdeke,  elengedem a fülem mellett. Mondhatnak rám akármit, megtanultam figyelmen kívül hagyni azt is, de azt nagyon nem szeretem ha a szabadságomban, és abban hogy mikor mit szeretnék csinálni,korlátoznak. Esetleg beleszólnak a napi rutinomba. Nem szeretem ha megmondják mit csináljak, és mikor, hol, mivel felelősségteljes, érett embernek tartom magam, aki akkor csinálja és azt amit szeretne, főleg nyáron. Mert az az a 3 hónap mikor kipihenhetem magam, mivel mikor előtte 9 hónapig reggel 6 órákkor kelek, este 11 órákkor kerülök ágyba, a két időpont között tanulok, önkéntes munkát végezek, sportolok, és bár nem túl sokat, de időt töltök a barátaimmal. Emellett próbálok kitörni abból a cellából, amit az évek során magam köré építettem, vagy körém húztak. Én úgy gondolom ezután abban a 3 hónapban igenis lehet egy kicsit tovább aludni, kivenni 1-2 lazulós, gépezős, pihenő napot, bárhol is legyek a világban. És én azt mondom, mint a poszt képe is mondja, mindenki legyen önaga, álljon ki magáért, és hagyja hogy olyannak szeressék, amilyen.
   Mert persze, könnyebb mindenkinek megfelelni, és kevesebb rizikót tartalmaz az, ha mindenkinek olyan oldalunkat mutatjuk, amilyet ők látnának, de igenis vannak emberek, akik olyannak szeretnek minket amilyenek vagyunk, és ha nem önmagunkat adjuk, az ilyen embereket könnyen elveszíthetjük, a helyüket pedig senki más nem töltheti be!

Ui.: Ha ezt csak pár ember elolvasta, és átérezte, amit én érzek, vagy magára ismert, és rájött, nincs egyedül, már megérte leírni. Ha neked is van egy történeted, és szívesen megosztanád hagyj egy megjegyzésbe, vagy  küldd el a facebook oldalamra üzenetben, (ide --> https://www.facebook.com/pages/Toroczkai-D%C3%B3ra/651340084921225?ref_type=bookmark ) mert engem igen is érdekel, hogy a többi emberrel élete során miken ment keresztül. Ígérem a következő poszt megint csupa rózsaszín lesz.
Dóri.

A várva várt állatkerti séta

   Mióta tudom, hogy idejövünk nyáron, azóta az járt a fejemben, milyen is lehet megsimogatni egy koalát, kengurut, vagy wombatot. Ez az álmom beteljesedett, nem is olyan régen. :)
   Miután este mozdulni se tudtunk a biciklizés okozta fájdalomtól, eldöntöttük, hogy rá kéne dolgozni az izomlázra, és emellett lehetne valami nagy közös programot csinálni.
Ekkor döntöttünk az állatkert mellett. Bár elég szeles reggelre ébredtünk, ez sem tántoríthatott el minket attól, hogy ma mi igenis koalákat, és kengurukat fogunk simogatni. Egyszer-egyszer felbukkant a nap is, olyankor kellemes meleg idő volt. Több
program is volt. Például megnézhettük, hogy hogy
eszik egy galapagoszi teknős, mit csináljunk, ha megcsíp minket egy pók, ha ránk támad egy mérges kígyó, vagy hogy milyen békés egy beidomított bébi aligátor. (nem krokodil, aligátor) A nem szelíd aligátornak neve is van, ami nem más, mint Elvis. Elvis etetését is figyelemmel követhettük. Bár ő az egyetlen nagy krokodil, egyedül elfoglal egy egész kifutót, és etetéséhez 3 ember kell. 1 ember, aki odaadja neki az őzlábat (mert akkor épp ezt ebédelt) és 2 ember, akiknél hatalmas botok vannak, ha Elvis nem az őzlábra támadna rá, hanem az őt etető gondozóra.
Egy hatalmas kifutó foglalja el az állatpark nagy részét. Itt szabadon sétáló, ugrándozó Kengurukkal találkozhatunk, akik nagyon barátságosak, és imádják, ha etetik őket. Bármit megtesznek egy kis eleségért. Ha te nem veszed ki a zacskóból, felugrik, és a zacskó elfogyasztása mellett, a tartalmát is megeszi, illetve kiszórja a földre, ha ügyetlen. Velünk ez nem történt meg, mi a zacskót megtartottuk, és a kukába dobtuk, mikor az összes eleséget odaadtuk a kenguruknak. Találkoztunk egy kis kenguruval,  aki nagyon bújós volt, és szerette ha simogatták. Így készült az a kép, ahol Dávid és a kenguru bébi kezet fognak, hisz mikor ő enni akar neki adni, a kenguru a kezébe rakta a mancsát, várva a simogatást. A kenguruk is a koalák is, és az egy szem, félálomban botorkáló wombat is nagyon puha volt. Mint egy plüssjáték. Sok madarat, tazmán ördögöt, és galapagoszi teknőst is láttunk, na meg persze egy kicsi kacsacsőrű emlőst, aki ide-oda cikázott a vízben.
Nekem még az is nagyon tetszett, hogy próbáltak mindent viccesen megmutatni. Úgy, mint ez a kép azt a bizonyos pillanatot, mikor a pók megcsíp egy embert.
   Bár ez nagyon jó volt, szeretnénk elmenni még a nagy állatkertbe, és egy kisebb wild life parkba, amihez van kuponunk is. További programok: biciklizés, biciklizés, operaház, és híd látogatás, na meg még több biciklizés. :)

Már megint Entrance

   Egy nap pihenő után úgy gondoltuk, jó lenne megint biciklizni. Neki is indultunk az útnak délután. Az ulticél változatlan. Entrance. Hogy mi volt még is más? Az időjárás. Hideg szél fújt egész úton, ami nagyban megnehezítette az utat, mivel sok emelkedőn kell odafele, és visszafele is felhajtani. Emellett még szokjuk a bicikli út bal oldalán való közlekedés is, mert mi buta európaiak az

 út jobboldalán közlekedünk.

  Odafelé, mikor még világos volt, annyira nem is zavar minket a szél, aztán 20 percet javítva az időnkön, 1 óra alatt odaértünk. Kinéztünk magunknak egy jó kis programot, aminek pelikán etetés a neve. Nagyon vicces, és egyben aranyos látvány volt. Vittünk magunkkal bicikli láncot, így csak a bukósisakot kellett cipelni. Mikor vége volt a pelikán etetésnek még  gondoltuk sétálunk egyet. Addig sétálgattunk, amíg el nem kezdett lemenni a nap. Nem akartunk sötétben biciklizni, ezért elkezdtünk sietni a bicikli tárolóhoz. Amikor odaértünk a bicikli tárolóhoz, még egészen világos volt, de ahogy mentünk hazafelé, egyre jobban fújt a szél, és egyre sötétebb lett. Ez abból a szempontból jó volt, hogy a táj az hihetetlenül szép volt, a túlpart mögött ahogy lement a nap, az ég sok színben pompázott, és a víz pedig csillogott. Ekkor még tudtunk volna tekerni rendesen, mert láttunk is valamit, és csak a szél hátráltatott minket, de amikor már a nap teljesen lement, úgy döntöttünk, hogy leszállunk a bicikliről, és gyalog folytatjuk az utat, hisz már nem vagyunk olyan messze.
   Ezzel együtt 1 óra 10 perc alatt hazaértünk, amit mi sikerként könyveltünk el, bár megfogadtuk, hogy ilyen sötétben, és ilyen későn nem gyakran fogunk hazajárni, főleg nem biciklivel, és nem ilyen hatalmas nagy szélben.

Újra a városban

    A bicikli túrát nem igazán akartuk kipihenni, így másnap egy 6 órás kelést beiktatva, felkerekedtünk, és elindultunk egy újabb városnéző napra. Ulticélunk a térkép szerinti kávézó negyed volt, ami gyalog nagyon messze volt, de gondoltuk ott majd leülünk, pihenünk. Kávézók helyett megtaláltuk a 7-es csatorna székházát (ami amúgy nekem nagyon tetszett) és a helyi munkanegyedet, hatalmas felhőkarcolókkal, irodákkal, kávézók nélkül. Gondoltuk, oké, nembaj, kicsit eltúlozták a térképkészítők, menjünk vissza a városba, és ebédeljünk.
   Ebédre a változatosság kedvéért subway-t ettünk. Ugyan olyan  finom volt, mit a múltok, de rendelésnél ezen a helyen jobban hadart az eladó, így meggyűlt a bajom néhány szó megértésével. Ennek ellenére azt kaptam, amit szerettem volna. :) Ebéd után még nem volt kedvünk visszajönni, így kihasználva, hogy szép az idő, elmentünk az Hyde parkba, és körbenéztünk. Ez rendesen be volt jelölve a térképen, meg is találtuk. A fű zöldebb volt a zöldnél, pálmafák álltak az út szélén, sütött a nap, és bár fújt a szél, a park tele volt emberekkel. Egy részen gyerekeknek volt sportversenye, amit láthatólag nagyon élveztek. A park egy másik részén éppen futó csoport készülődött, kicsit arrébb egyetemisták ebédeltek a fűbe heveredve, de volt aki csak egyszerűen kifeküdt napozni, olvasni, vagy leült a padra beszélgetni. Egy idő után meguntuk az ülést, így tovább sétáltunk, Láttunk emlékműveket, szökőkutakat, és még egy parkot, ahol nagyon vicces táblával találkoztunk, ami leírta, hogy szeretne megkérni minket, hogy ölelgessünk fákat, sétáljunk a füvön, és beszélgessünk a virágokkal. Ahogy sétáltunk, láttunk egy táblát, amire ki volt írva, hogy parlament, könyvtár. Gondoltuk úgyis arra kell menni visszafelé, nézzük meg. Benézni a könyvtárba nem volt túl nehéz, mivel hatalmas üvegfalai voltak. Első ránézésre egy szimpla könyvtár volt, de mikor átértünk a túloldalára, és benéztünk az ablakon, egy csomó MAC számítógépet láttunk, és előtte wikipédiát olvasgató, néha youtube-on videót néző diákot. A palamentet olyannak képzeltem, mint az otthoni hatalmas épület, de helyette egy, a könyvtárba beleolvadó, 2-3 emeletes épületet láttunk, a kapu mellett kiírt, hogy NSW Parliament. A NSW kórház is ebben az épületcsoportban van. A különbség csak annyi, hogy a kórház előtt van egy mentőautóknak fenntartott hely.
    A hazaút alatt már sötét volt, de így is nagyon szép kilátás nyílt a vonatból. Bár már 17 napja vagyunk itt, még mindig nagyon furcsa, hogy 4 óra körül elkezd lemenni a nap, és 5-fél 6 körül már sötét van, és mikor úgy gondoltam, hogy otthon meg sokáig lesz világos, ha hazamegyek, hamar rájöttem, hogy nem, mert mikor hazaérek, már jön az ősz, és a tál, amikor korán sötétedik Na mindegy ez csak egy random hülyeség ami eszembe jutott.
Szép nyarat:
Dóri :)

10 perc biciklizés helyett egy túra!

    A történet ott kezdődik, hogy tegnap este megérkeztek az előző posztban említett opal kártyánk, amin felbuzdulva én már ma nekiindultam volna a városnak vonattal, busszal és villamossal. Dávid azon a véleményen volt, hogy ha csak úgy elindulunk, megint csak bolyongani fogunk össze-vissza, inkább várjunk még egy napot, tervezzük meg, merre menjünk, ha bemegyünk. Rájöttem hogy igaza van, de így délelőtt kicsit unatkoztunk, tehát elmentünk biciklizni a környékre. Azt tudni kell, hogy Dávid most tanult meg biciklizni, és még nem mentünk messzebb az utca végénél.
   Gondoltuk, mentünk le oda, ahol kutyát szoktunk sétáltatni, ott lehet biciklizni, jó a kilátás, bicikli út van, tehát nem is kell forgalomban tekerni, csak néhány embert vagy kutyát kikerülni, az meg menni fog. Ahogy mentünk, rájöttünk, hogy biciklivel mindenhova nagyon hamar el lehet érni. Így hát csak tekertünk, és mondogattuk hogy hamarosan visszafordulunk, nem, biztos nem megyünk el Entrance-ig. Aztán ahogy haladtunk, észre sem vettük, de eltekertünk odáig. Elhagytunk 7 játszóteret, egy csomó hidat, és végül a nagyon messzinek tűnő hatalmas épület lábánál voltunk, az öböl másik partján. Mivel nem éreztük magunkat éhesnek, de tudtuk, hogy ennyi tekerés után muszáj enni valamit. Megakadt a szemünk egy KFC-n. Egy 5$ lunch nevű akciójuk van itt éppen. Gondoltuk így jövünk ki a legjobban, máshol 10$ alatt nem kapunk enni, úgyhogy megvettünk, és mivel biciklivel voltunk kerestünk egy helyet ahol leülhetünk megenni. Újra sirályok közt ettünk, a vízparton. És meglepő, de laktató volt  A dobozban volt egy szendvics, egy csirke, egy krumpli meg egy krumplipüré, amit nagy bánatunkra otthon már kivontak a forgalomból, de itt ugyan olyan jó volt, mint régen otthon, és egy 250ml-es dobozos ital. És az italról jut eszembe. Itt minden palackos ital ami otthon 500ml, itt 600ml. Nagyon vicces alakja van például egy 600ml-es kólának, fantának, spritenak. Viszont az a kis ital ennyi biciklizéshez nem elég. Annak az akciónak köszönhetően, ami itt megy, miszerint ne  dobd el a palackot, hanem töltsd újra, találtunk nyilvános kutat útközben, így szomjaznunk sem kellett. Nagyon furcsa volt látni, hogy mi hol is lakunk most éppen.
    Nagyon büszke vagyok Dávidra, hogy ahhoz képest hogy még csak most tanult meg biciklizni, ilyen jól bírta ezt a 22,6km hosszú utat, és sok helyen lehagyott! :) Az biztos, hogyha nem éppen Sydney utcáit rójuk majd, akkor biciklizni fogunk a közeli városokba, mert persze, hogy nem a legközelebbi város volt az első úti célunk.
Dóri :)  

Első nap a városban

 

     Már nagyon vártuk, hogy a "falusi" életet megtörve, bemenjünk  Sydneybe. 5 percet mentünk autóval, majd 1,5 órát vonattal, mire odaértünk. Már a kijutással is problémáink voltak, mert nem tudtuk, hogy hogy kell belerakni a jegyet a jegyleolvasóba, ami kinyitotta a kaput, de egy kedves ausztrál hölgy segített nekünk. :) Ezt a problémát orvosolni fogja a hamarosan megérkező opal kártyánk, amit csak oda kell érinteni a leolvasóhoz felszálláskor és leszálláskor. Ezzel az utazásainkat egy kicsit olcsóbbá is tudjuk tenni, mivel csak egy vonat jegy 17.40$, és ezután a városban is fizetni kell, ha buszra, vagy villamosra szeretnénk szállni. Az opal kártyával ez csak 15$ lesz naponta.
 
A vonat út eléggé hosszúnak bizonyult, de a táj feledtette a 1,5 órás ülést. Öblök felett haladtunk, erdők között, alagutakban. Mehettünk volna tovább is, mi mégis leszálltunk "Central" meg európai emberből sem sokat láttunk. De nem foglalkoztunk vele, csak nézelődtünk. Aztán mikor a town hall-hoz értünk, már
elkezdett megnőni az európai emberek száma is. Mint kiderül, mi mindvégig China town-ban bóklásztunk. :) Erre úgy jöttünk rá, hogy mikor már haza indultunk, találtunk egy információs pontot, és elvettünk egy Sydney Guide nevű cuccot, ami mint kiderült egy térkép, és program tájékoztató. Nagyon tetszett a town hall, hisz ilyet otthon nem nagyon látni. A környezet, és a hangulat engem a nemzeti múzeumra emlékeztetett, mert a lépcsőjén ülve ebédeltek, beszélgettek a fiatalok, amit én otthon csak a múzeum kertben szoktam látni. Innen tovább sétáltunk, keresvén egy helyet, ahol ehetünk valamit ebédre. Bár több subway, meki, és burger king (amit itt Hungry Jacks-nek hívnak) mellett elmentünk, én kiszúrtam egy magas épületet, ami távolról egy több
emeletes plázának tűnt. Mikor közelebb mentünk, tényleg láttunk egy pláza szerű dolgot, ahol éttermek voltak, meg néhány bolt, de amit először láttam, az egy hatalmas mozi volt. Így jutottunk el Darling Harbour-be. Még mindig nem tudom hogy ez a  hely pontosan mi, de nagyon szép. Mindenki téli hangulatban volt a környéken, így például a fagyizóban kérhettél ingyen "havat" a fagyidra, ami nem más volt, mint kókusz szórás. Emellett mindenféle téli programok vártak az oda érkezőket. Hogy növeljék a téli hangulatot, felfújtak egy jégtömböt, ami úszott a vízen.
    Már sok programot kinéztünk magunknak, hogy hova szeretnénk még elmenni, de ezek a programok még váratnak magukra, amíg meg nem érkezik a kártyánk. Addig itthon ülünk, kutyát sétáltatunk, elsétálunk a közeli boltig meg vissza, na meg online kurzusokat csinálunk. Én éppen egy dalszöveg író kurzusba fogok belevágni 1 hét múlva, amikor elindul. Persze interneten keresztül. :)
Mindenkinek szép nyarat:
Dóri :)

Tengerpart

   Mikor a a filmekben egy tengerparti tájképet mutattak, mindig csak néztem, hogy ááá ez tuti kamu, retusálva van. Ilyen szép part nem is létezik. Ebben én teljesen biztos voltam, mivel még nem jártam tengerparton. De amikor az Ausztrál tengerpartot megpillantottam, megváltozott a véleményem.
  Mint mondtam, a Velencei tavon, a Balatonon, és a Dunán kívül én még nem láttam hatalmas állóvizet. Ez azt is jelenti, hogy még soha nem láttam tengert, óceánt, öblöt. Az öbölparti élményem már az első napon megvolt. Már az is nagyon tetszett. Aztán még az első héten (aminek most lett még csak vége pár napja) megvolt életem első tengerparti kalandja is.
Már a kocsiból láttam a hatalmas víztömeget.
Mikor kiszálltunk az autóból hihetetlen látvány fogadott. Egy hatalmas homokos tengerpartot láttam. Ott, ahol a víz "elfogyott", azaz már nem láttunk messzebb, nem volt part. Nem az volt, mint a Balatonnál, hogy jéé ott az északi part. Itt nem volt semmi. Csak víz, víz, és víz mindenhol. Ami még meglepett, hogy itt a partot két részre osztották. Egyik oldalon voltak a kutyával érkezők, ahol a kutyusok szabadon szaladgálhattak, és élvezhették a vizet. A másik oldalon pedig azok, akik csak szeretnének kutyák nélkül, nyugodtan pihenni, fürdeni. (ezt senki nem tette, mert itt tél van, és bár nem volt hideg, valahogy csak a szörfösök merészkedtek be a vízbe) Láttam homokozó kisgyerekeket, aranyos kutyákat, rengeteg vizet, és egy csomó habkövet, aminek nagyon örültem, mert csak földrajz órán láttam eddig ilyet, és kevés dologra emlékszem, de arra hogy a habkő hogy néz ki, és hogy ha a kinézetből nem is vagyunk benne biztosak hogy ez igenis habkő, hogy kell megmutatni hogy 100%-ig biztosak vagyunk abban hogy amit a kezünkben tartunk az egy habkő. Összességében nagyon élveztem.
   A következő posztban az első városi kalandunkról szeretnék majd beszámolni, ami már megvolt, de annyi a dolog, hogy egyszerűen képtelen vagyok  bármikor leülni és megírni egy posztot, ezért mindent csak pár nappal eltolva tudok leírni. Közben készül az utazásos vlog is, de az összevágást elkezdeni sem volt még időm. Egyenlőre még csak minden anyag fent van a gépemen, és vár arra, hogy legyen alá zene, és ki legyenek válogatva a jó felvételek. Hamarosan jelentkezem.
Dóri :)

Első napok

       Egy hosszú, nagyon hosszú utazás után, julius 3.-án hajnalban leszállt a gép Sydneyben. Nagyon fáradtak voltunk, és még éhesek is, bár csak azért, mert 4 órába telt, amíg a leszállástól elértünk a mostani szálláshelyünkig.
      Visszagondolva, a repülés nem volt annyira rossz. Az 1. gép hamar leszállt kb. 2 órát repültünk. Aztán ittunk egy kv-t, és majdnem lekéstük a repülőt.. :D Ezután elérkezett ez első hosszabb utunk, amit én nem igazán bírtam jól, és még amit adtak ételt, azt sem tudtam megenni, mert már a szagától is rosszul voltam. Amikor tudtam, aludtam. Később végre leszálltunk HongKongban. Itt eléggé elkavarodtunk, és nagyon sok időnk volt a továbbindulásig, úgyhogy leültünk, ettünk egy szendvicset, szert tettem 40, máshol használhatatlan, 1129 forintot érő honkongi dollárra, mivel a kedves pénztáros fiú euróból azzal adott vissza. Miután 6 órát dekkoltunk a reptéren, elérkezett az idő a beszállásra. Ez a repülés viszont hihetetlen volt. Bár szinte végig aludtam, 3x kaptunk enni, nagyon finomakat, villásreggelit reggelire, csirkét rizzsel, zöldséggel, joghurtot, narancslevet, és ami meglepett minket hogy palackos vizet osztottak. :) Emellett isteni finom catbury forrócsokit is kaptunk pillacukorral, és ezt mind economy classon, ami mint tudjunk, nem szokott luxus lakosztályokat takarni. :) Mikor leszálltunk, eléggé sok időbe telt hogy kikeveredjünk a reptérről, de nagy nehezen sikerült, és semmit nem vettek el azokból amiket ki akartunk hozni. kb 2 óra autózás után, hulla fáradtan beestünk a lakásba, de ekkor sajnos még csak délelőtt volt, vagyis nem feküdhettünk le aludni, hogy át tudjunk állni az itteni időzóna szerinti életmódra. Játszottunk a gyerekkel, elmentünk venni 1-2 dolgot, sétáltattunk kutyát, tettünk egy hatalmas sétát, ettünk, és ez mint eltartott este 8ig, mikor is kidőltünk, és engem reggel 8ig ágyúval sem lehetett felébreszteni. :)
    Nálunk most reggel 10 óra van lassan, ittam egy finom kakaót, és majd délután elmegyünk sétálni a folyópartra. Mivel most otthon éjszaka van, és sokan akkor írtak nekem, mikor  itt éjszaka volt. Az időeltolódás 8 óra, és persze nem fogok minden nap este 8kor lefeküdni, úgyhogy még 56 napig csak úgy tudtok velem kommunikálni, hogy mikor írtok, utána számoltok, hogy nálam mennyi is az idő igazából. :)

Dóri

A nagy kaland

Sziasztok! :) 

     Úgy gondoltam, hogy ha már van blogom, és eléggé messzire

utazok, írhatnék az útról, és az ottlétről. De kezdjük az elején, hisz még el sem indultam. 

    Bár még itthon vagyok, eléggé izgulok. Életem első repülő útja, és nem is akárhova, Ausztráliába megyek. Persze nem egyedül, és nem csak úgy bele a világba, A bátyámmal megyek, és a nagybátyámékat látogatjuk meg. Július elsején este indulunk, és harmadikán reggel (Sydney-i idő szerint) érünk oda. Csomagok összepakolva, beszálló kártyák kinyomtatva, útlevél, személyi, diákigazolvány pipa. Már csak 1 éjszaka, és indulhatunk is. És hogy mit fogunk csinálni? Bár sokan úgy gondolják, hogy Ausztráliában csak koala macikat, és kengurukat lehet ölelgetni/dögönyözni, azt hiszem, nem csak ezt lesz a program. :) Persze, megyünk majd állatkertbe, és megnézünk olyan alap dolgokat, mint a Operaház, de tervezünk még csak úgy bóklászni a környéken, Sydneyben, és a környező városokban. A képen látszik, hogy mennyi cuccal megyünk. Szerintem ahhoz képest, hogy 2 hónapig leszünk ott, nem olyan sok. Onnan kintről szeretnék majd blogolni, vlogolni rendszeresen. 

    Még kis időt a családommal töltök ma, és holnap délelőtt, utána pedig irány egy hosszú, élményekkel teli, és fárasztó repülőút, majd egy (remélem) szuper nyári kaland. Ha érdekel, hogy mi mindenen megyek keresztül ezalatt a a majd 2 hónap alatt, akkor a legjobb helyen jársz. :) 

Felszállás: 2014. 07. 01.

Dóri :)

Már megint...

Sziasztok!

      Igen, tudom. Már megint eltűntem, és nem is rövid időre. Bocsánat :( Most elterveztem, hogy visszatérek, és aktív leszek:) Igen, tudom mi lesz a következő mondat: "Ezt már olvastam egy párszor...." Na de most komolyan, igyekszem írni a lehető legtöbb alkalommal. :)
     Nos, itt vagyok.Kezdeném a vlogommal, még a nyárról. :)
 http://www.youtube.com/watch?v=Ace1yjzBYVQ
A kémia vizsga előtt pár nappal, tisztára berezelve. :S Hétfőn meg énekverseny. Áááááá. Most épp multiban élem az életemet. Egyik felemmel tanulok, másikkal énekelek. El vagyok havazva. Mióta nem írtam, azóta suli volt. Meg karácsony! :)) De ezen kívül semmi érdekes. Elteltek a napok, a hetek, a hónapok. Elkezdtem nézelődni, hogy mi kell majd az egyetemre, milyen faktot válasszak jövőre. Sokat nevettem, sírtam, örültem, és szomorkodtam. Új barátokat szereztem. :) Mit is mondhatnék még? Picit talán megkomolyodtam. Új csengőhangot raktam be. :D
http://www.youtube.com/watch?v=fvEZUbzqqyM
Élvezem az életem, és gondolkodom, mit is írhatnék nektek. Nem tudom, hogy mi az, ami érdekli az embereket. Az életem? A zene? Valamilyen tudomány? Ezek foglalkoztatnak mostanság.  Ez a poszt pedig értelmetlen lesz. :D Hát, ez van ha semmi ötletem sincs. Írok mindenfélét össze-vissza, mint valami cserfes tinilány. :) Jaj, most jut eszembe, önkénteskedtem is! Annyira jó volt!! :) Olyan kedves, és jó fej emberek ismertem meg, hogy az hihetetlen. :) És nyáron irány Ausztrália! Szülők nélkül, csak ketten tesómmal, nekivágunk a hosszú repülőútnak, hogy meglátogassuk a rokonainkat. Mondjuk a szüleim nagyon fognak hiányozni, de túl fogjuk élni! :))
     Azt hiszem, most így ennyi jutott eszembe. :) A végére még egy dal, annyi megjegyzéssel, hogy imádom, és most nagy kedvencem. Hallgassátok sokat, sok szeretettel küldöm nektek. :)  http://www.youtube.com/watch?v=g1j1qwQQ8-Q

Puszi: Dóri <3 :)